Az oroszokat is elvinnék, ugye?
Arra szoktam törekedni, hogy a hét legmeghatározóbb vagy legizgalmasabb történéséről írjak a blogban. Nem túl gyakran fordul az elő, hogy ne kelljen azon elmorfondírozni, vajon melyik esemény is volt a legfontosabb, de ez a hét szélsőségesen gazdag volt.
Három nap leforgása alatt vendégszerepelhettem a Szerbiai, valamint a Vajdasági Közszolgálati Televízió műsoraiban: a Napjainkban, az Upitnikban és a Sučeljavanjeban. Először volt alkalmam ütköztetni a nézeteimet Csengeri Attilával, Маја Gojkovićtyal és Boško Obradovićtyal, a Dveri Mozgalomból. Jó volt újra vitázni Vlatko Ratkovićtyal és Sándor Józseffel. Debütáltam az RTS-en, hiszen még sohasem kaptam meghívást oda egészórás élő politikai vitaműsorba. Érdekes tapasztalat volt.
A héten két húzós, ugyanakkor fölemelő, kitűnő hangulatú napot töltött nálunk Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kultúrális Szövetség alelnöke. Voltunk Törökkanizsán, Csókán, Zentán, Moholon, Nagybecskereken, Székelykevén (ahol a fénykép készült), Belgrádban és Magyarkanizsán.
A 8 településen összesen mintegy 1000 emberrel találkoztunk és úgy láttam maradandó élményt jelentett a hallgatóságnak Németh Zsolt előadása a nemzeti összetartozásról. Brenzovics külön színt vitt az eseményekbe, hiszen mindig izgalmas azt hallani, hogy mit gondolnak rólunk más határon túli régióban élő magyarok. Bennünket erősítő üzeneteket fogalmazott meg ő is, úgyhogy azt gondolom, megyünk majd mi is Ukrajnába kampányolni.
A belgrádi szerb nyelvű fórum igazán izgalmasra sikeredett. Egy Németh-Jeremić találkozó előzte meg, majd egy Németh-Đilas „találkozó” követte. De nézzük sorban! A külügyminiszterrel folytatott beszélgetésen természetesen nem voltam jelen, így csak az azt követő nyilatkozatokból vonhatom le azt a következtetést, hogy tartalmas volt. Magyarország újra segítséget kínált Szerbia integrációs törekvéseihez. A fórum elsősorban a két ország egyre javuló kapcsolatairól szólt, illetve arról, hogy miben nyilvánulhat meg Magyarország segítsége.
Indultunk is volna már tovább Kanizsára, amikor a terembe berontott valaki, hogy menjek ki sürgősen, mert baj van – itt van Dragan Đilas polgármester. Kimentem és azt láttam, hogy az utcán méltatlankodik, kiabál és hadonászik, hogy ezt így nem lehet és különben is mit képzelünk. Akkor láttam, hogy a 4 autónk az épület előtti buszsávon parkol. Mondtam neki, hogy mindjárt megyünk tovább, egyébként meg az államtitkár és kísérőinek autóiról van szó, aki egyébként most volt a külügyminiszternél tárgyalni. „Bálint, ez engem nem érdekel, ha nem mentek el, hívom a pókot” – mondta Đilas. Közben „véletlenül“ odasereglett mintegy 20 ember, meg 3 újságíró, úgyhogy mindez „kicsit” elferdítve megjelent a Telegrafban, az Alo, meg a Kurir napilapokban.
A „spontán“ cikkeknek köszönhetően Đilas lett a nap hőse, aki megzabolázza „a gőgös diplomatákat“. Azt hiszem ez a viselkedés és hang megengedhetetlen egy olyan ember esetében, aki történetesen a főváros polgármestere, Tadić helyettese a Demokrata Pártban, a DS köztársasági listavezetője és a miniszterelnöki poszt egyik legkomolyabb várományosa. Értem én, hogy kampány van, de nem lehet vadnyugati serifként, igazságosztóként viselkedni. Ha ő feszült viszonyban van Vuk Jeremić párttársával, az nem a mi problémánk. És egyébként is, azon ország diplomatáival üvöltözni, akik alig fél órával korábban nyilvánosan arról beszéltek, hogy még sose volt a két ország kapcsolata annyira reménykeltő, mint most, minimum kontraproduktív. És akkor arról még nem is írtam, hogy a fórumot bejelentettük a rendőrségen és az oda kirendelt közeg engedélyével várakoztak az autók ott, ahol.
Egyetértek azzal, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, de ezek után elvárom a polgármestertől, hogy a jövőben minden szabálytalanul parkoló autót azonnali hatállyal személyesen ő vitessen el. Kampányidőszakon kívül is.
„Đido je malo nervozan“, írta az egyik kommentező az erről szóló, Đilast istenítő cikkhez. Erről lehet szó?