Magyarkanizsa: Elkészült az Ifjúsági Otthon

Tegnap adták át a kívül-belül felújított Ifjúsági Otthont,a beruházás értéke mintegy húszmillió dinár, amit az önkormányzat finanszírozott. Először az épület külseje lett felújítva, valamint a tetőszerkezet, majd végül a belső helyiségek. Krekuska Róbert a községi Ifjúsági Iroda koordinátora elmondta, hogy a többfunkciós nagyterem discó illetve táncestekre szolgálhat, amelynek befogadóképessége hozzávetőlegesen négyszáz személy. Ugyanitt előadásokat, konferenciákat is lehet szervezni mintegy száz-százötven fő részére. A tervek között szerepel még egy számítógépekkel felszerelt terem kialakítása is.

- Valamikor, évtizedekkel ezelőtt a községbeli fiatalok ide jártak szórakozni, e falak között aktív közösségi élet folyt. Azonban az épület nagyon lepusztult, és már hosszú ideje csak részben volt használatban, fiataljaink más falvakba, városokba járnak szórakozni.

Úgy hiszem, hogy jól döntöttünk, amikor elhatároztuk, hogy a fiataloknak visszaadjuk ezt az épületet, de természetesen felújítva. Itt fog működni a községi Ifjúsági Iroda és a községi Információs Ifjúsági Pont, ahol a fiatalok tájékoztatást kaphatnak az ifjúsági programokról, tulajdonképpen közvetít az önkormányzat, a civil szféra valamint az intézmények és a fiatalok között. Az Ifjúsági Irodához bátran fordulhatnak mindenkor az ifjúsági civil szervezetek is, amelyből jelenleg öt működik a község területén, de számítunk arra, hogy minden településünkön alakítanak majd a fiatalok ilyen szervezeteket, amelyek majd szövetséggé tömörülhetnének, és otthont adna nekik is ez az épület, mint ahogyan régen.

A megújult épület azt a célt szolgálja, hogy fiataljaink ne utazzanak el máshová szórakozást keresni, azt hogy egy vonzó és megtartó község legyünk a községi stratégia értelmében, és ennek a megtartó erőnek eleme a szabadidő eltöltése. Most egy régi adósságot törlesztett önkormányzatunk a fiatalok irányába ennek az épületnek az átadásával – nyilatkozta hírportálunk kérésére Nyilas Mihály, magyarkanizsai polgármester, a VMSZ községi szervezetének polgármesterjelöltje.

A felújított épületet ünnepélyes átadásakor megjelent Pásztor Bálint a VMSZ köztársasági képviselője, dr. Bimbó Mihály alpolgármester, Kávai Szabolcs a VMSZ helyi szervezetének egyéni tartományi képviselőjelöltje és többek közt Takács Zoltán a VMSZ magyarkanizsai tartományi képviselőjelöltje.

M. I.

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)