Gazdaságfejlesztés és itthonmaradás

Család- és céglátogatás a Prosperitati Alapítvány kedvezményezettjeinél

Nagy János, a magyarországi Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár tegnapi szabadkai tartózkodása során meglátogatta a csantavéri Udvardi családot, valamint ellátogatott a szabadkai Scenso Kft.-be. Az államtitkár ezeknek köszönhetően megbizonyosodhatott a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett pályázatok eredményességéről. A magas rangú magyarországi tisztségviselő egyebek mellett dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke, köztársasági listavezetője, valamint Juhász Bálint, a VMSZ intézőbizottságának elnöke, a párt tartományi listavezetője, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője társaságában vett részt az eseményen.

A csantavéri Udvardi család 2016-ban a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett falusi házvásárlást támogató pályázat első körén vett részt sikeresen. Udvardi Tünde és Dávid családja azóta öt fősre duzzadt, és jelenleg is az akkor megvásárolt ingatlanban él.

– 2016-ban pályáztunk, és még ugyanabban az évben beköltöztünk ebbe a házba. Én akkor már terhes voltam. Az ingatlan jó állapotban volt, így gyorsan beköltözhettünk, később azonban több dolgot is felújítottunk. Igyekeztünk mindent egyedül megcsinálni. Mi nem is gondolkodtunk azon, hogy külföldre költözzünk, a férjemnek és nekem is itt van a munkahelye és a családja is – fogalmazott Udvardi Tünde.

Dr. Pásztor Bálint a média képviselőinek elmondta, hogy a Prosperitati Alapítvány újabb pályázatokat hirdetett meg.

– A vajdasági magyarok érdekképviselete egy olyan munka, amit nem bízhatunk senki másra. A magyar kormány támogatásának köszönhetően a Prosperitati Alapítványon keresztül számos pályázati kört meg tudtunk hirdetni az elmúlt esztendőkben, amik olyan konkrét hasznot hoztak, mint hogy a családok házat tudtak vásárolni. Jelenleg is folyamatban van egy házvásárlást támogató pályázat újabb köre, ezenkívül az Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével folytatott november 10-ei megbeszélésemnek köszönhetően összesen négymilliárd forint értékben további két pályázatot meg tudtunk hirdetni a kisvállalkozók, illetve kistermelők részére. Hogy mindez folytatódhasson, arra van szükség, hogy a vajdasági magyar közösség december 17-én felsorakozzon a VMSZ listája mögött – mondta dr. Pásztor Bálint.

Nagy János nyilatkozatában támogatásáról biztosította a vajdasági magyarokat és a VMSZ-t.

– Jelen voltam a gazdaságfejlesztési program születésénél, amikor Pásztor István megegyezett Orbán Viktorral abban, hogy az első a szülőföldön való boldogulás, és ennek van egy gazdasági alapja, amit meg kell teremteni. Ehhez a magyar kormány biztosította a forrásokat, 2016 óta 142 milliárd forintot. Nagyon jól esett ma itt elbeszélgetni a családdal, amely ennek köszönhetően jutott házhoz. Azt gondolom, hogy van remény, van jövő, és a magyar kormányra a vajdasági magyarok és a VMSZ is bizton számíthat a jövőben – fogalmazott Nagy János.

A szabadkai Scenso Kft. 1996-ban alakult, és jelenleg tíz alkalmazottja van. A cég reklámajándékokkal és munkaruhákkal foglalkozik, és számos beszállítóval, alvállalkozóval dolgozik együtt.

Juhász Bálint a média kérdésére egyebek mellett a kis- és középvállalkozások jelentőségéről ejtett szót.

– A kis- és középvállalkozások a vajdasági magyar közösség tartóoszlopai, és körülbelül 3000 ilyen vállalkozás szerepel a gazdaságfejlesztési programunkban. Ezek a cégek, gazdaságok több, mint 12 ezer embernek biztosítanak megélhetést, és a gazdaságfejlesztési programunkkal több, mint négyezer új munkahelyet teremtettünk. Szerencsére ennek nincs vége, ugyanis megerősítve a szövetséget Magyarország Kormányával, újabb pályázati lehetőségek nyíltak meg – nyilatkozta Juhász Bálint.

Zsáki Árpád, a Scenso Kft. tulajdonosa a Prosperitati Alapítvány mentorprogramjában is részt vett.

– A Prosperitati Alapítványnál annak idején mi egy járműre pályáztunk, ami nagyban segített abban, hogy a négy telephelyünk között hatékonyan tudjunk mozogni. Jómagam mentorként három éven keresztül részt vettem az alapítvány mentorprogramjában is, ami egy fantasztikus élmény volt, és egy közösséget épített, egy nagyon jó csapatot hozott össze a magyar vállalkozók közreműködésével – fogalmazott a cégvezető.

B.EM

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából