Folyamatos párbeszéd és együttműködés

Msgr. Santo Gangemi, Pásztor Istvánnal, Pásztor Bálinttal és Kern Imrével is találkozott Szabadkán

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, több napra Szabadkára látogatott msgr. Santo Gangemi, Szerbia új apostoli nunciusa, szentszéki nagykövet, nem csupán azért, hogy húsvéti templomi szertartásokat tartson, hanem beszélgetéseket is folytasson Vajdaságot, és Szabadkát is, érintő kérdésekben. Msgr. Santo Gangemi ez ügyben Pásztor Istvánnal, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, dr. Pásztor Bálinttal, Szabadka város képviselő-testületének elnökével, valamint Kern Imrével, Szabadka alpolgármesterével is találkozott pénteken, a szabadkai püspökségen.

Pásztor István példaértékűnek nevezte azt, hogy msgr. Santo Gangemi beszélgetéseket kezdeményezett:

– Ez a legjobb módja annak, hogy minél reálisabban, rétegezettebben informálódjon arról az országról, amelyben szolgál. Ez elsősorban a mi érdekünk. A nuncius úrral mindkét minőségemben beszélgettünk. A tartományi parlament elnökeként elmondtam, hogy Vajdaság egy soknemzetiségű térség, amelyet mindannyian a sajátunkénak élünk meg, de a nemzetiségek megértésben és békében élnek. Egymás elfogadását gyakoroljuk minden nap és ennek része a vallási különbözőség elfogadása is. Ez nekünk katolikusoknak különösen fontos, mert ebben a vonatkozásban is számbeli kisebbségben vagyunk. Azt gondolom, hogy amit Szerbia ma ebben a tekintetben fel tud mutatni, az követendő példa és óriási érték. A VMSZ elnökeként arról beszéltem, hogy a kisebbségi politika egyik alapvető feladata az identitásmegőrzés, az identitás egyik alappillére pedig a hitbeli identitás. A vajdasági magyar közösség mintegy hetven százaléka katolikus vallású, ezért a mi számunkra, a katolikus egyházzal kiépített viszony létkérdés, a katolikus egyház működése elemien fontos, és megpróbálunk megtenni mindent annak érdekében, hogy ezen a téren előbbre haladjunk. Igaz, a nuncius úrnak ez nem elsődleges feladata, de megragadtam az alkalmat, hogy arra kérjem, amilyen gyorsan csak lehet, sor kerüljön a főpásztorok kinevezésére, mind a két egyházmegye élére, mert ez is nagyon fontos, a szabadkaiaknak is, de kiváltképp talán a nagybecskereki, a bánáti püspökség szempontjából – emelte ki Pásztor István.

Msgr. Santo Gangemi arról szólt, hogy a találkozások során számos lényeges részletre hívták fel a figyelmét:

– Számomra, aki nem itt élek, az ilyen jellegű beszélgetések nagyon jelentősek, hogy jobban megértsem az itteni életet, és ebben nagyszerű beszélgetőpartnerre leltem Pásztor István személyében. A szabadkai látogatás egy kiváló alkalmat adott arra is, hogy ne csak a püspökség működésébe és a város vallási életébe nyerjek betekintést, hanem a civil és a politikai szférába is. Pásztor Bálinttal és Kern Imrével a városról beszélgettünk, a többnemzetiségről és a többféle vallás jelenlétéről. Szabadkát ez jellemzi, ezért is nagyon fontos, hogy az emberek tudjanak egymással harmóniában élni. Példának egy mozaikképet hozhatunk fel, amely rengeteg apró elemből áll, mindegyik mozaik másmilyen, egymáshoz illesztve viszont egy gyönyörű egészet alkotnak. Reményeim szerint az egyház és a politika a továbbiakban is tudnak majd együtt tenni a város közösségéért – hallottuk msgr. Santo Gangemitől.

Dr. Pásztor Bálint a folyamatos párbeszéd és együttműködés fontosságát hangsúlyozta:

– Szabadka egy többnemzetiségű és több vallású város, de a lakosság kétharmadát a római katolikus vallásúak teszik ki. Kern Imre alpolgármester az elnöke annak a bizottságnak, amely évi szinten a költségvetésből támogatásban részesíti a történelmi egyházakat, vallási közösségeket. Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban sikerült a hívek számának arányában ennek eleget tenni. Ennek értelmében a római katolikus egyház részesült a legnagyobb támogatásban, de jelentős támogatást kapott a szerb pravoszláv egyház, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó és az iszlám közösség is, amely a város területén működik. Számunkra nagyon fontos az, hogy a római katolikus egyház vezetésével folyamatos legyen a párbeszéd és az együttműködés. Az elmúlt időszakban is konkrét eredményeket tudtunk elérni, például ami a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium jogi helyzetének a rendezését, vagy a papok nyugdíj és társadalombiztosítási kérdéskörét illeti. A jövőben is szeretnénk ilyen jellegű találkozókat tartani – mondta dr. Pásztor Bálint.

L.M.

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából