''Feladatunk: a vajdasági és a magyar ügyek képviselete”

Pásztor Bálintot, a VMSZ parlamenti frakcióvezetőjét, a párt listavezetőjét kérdeztük az elmúlt évek parlamenti munkájáról és a közelgő választásokról

* Napok múlva lezajlik a választások első fordulója. Megkerülhetetlen ilyenkor összegezni az elmúlt évek munkáját a parlamenti frakció szempontjából. Frakcióvezetőként hogyan értékeli saját és párttársai tevékenységét?

- Érdemes mindjárt az elején hangsúlyozni, hogy az elmúlt évek folyamán egyetlen esetben sem adtuk fel a magyar és a vajdasági érdekek képviseletét a képviselőházi munka során. Egyetlen elvszerűtlen kompromisszumot sem kötöttünk. Hadd emlékeztessem az olvasókat a szerbiai kőolajipari vállalat eladására, a bírósági hálózat irracionális átalakítására és a vajdasági statútum, illetve hatásköri törvény körüli bonyodalmakra. De említhetném még az alkotmányban előírt, a költségvetésből Vajdaságnak járó hét százalék kérdését, vagy éppen a Vajdaság-ellenes vasúti törvény hatályba lépésének a megakadályozását. A felsorolt esetekben szembekerültünk a kormánykoalíciót alkotó pártokkal, és függetlenül attól, hogy nem a kormány megbuktatása volt a célunk, következetesen képviseltük vele szemben a saját elképzeléseinket. Mivel a mi elsődleges, sőt mondhatnánk, hogy a kizárólagos feladatunk a vajdasági és a magyar ügyek képviselete. Igyekeztünk tehát mindezekben megfelelni, mintegy 200 felszólalásunk volt a parlamentben nekünk négyünknek a frakcióból, és több tíz törvény kapcsán nyújtottunk be több száz módosító indítványt.
   
* A jelenlegi kormány eddigi tevékenységéről mi a véleménye? Betartották-e az ígéreteiket, milyen fontosabb törvényeket hoztak, elősegítették-e vagy gátolták az ország, illetve Vajdaság fejlődését?
   
- Több olyan jelentős jogszabály és döntés meghozatalára került sor, amelynek a vajdasági magyarság szempontjából külön jelentősége is volt. Elsősorban az európai integrációs kérdésekre gondolok, a vízumliberalizációra, a tagjelölti státus elérésére, a sorkatonai szolgálat eltörlésére, avagy felfüggesztésére, továbbá a hágai törvényszékkel folyó együttműködés lezárására, azaz a vádlottak kiszolgáltatására. Ezek kétségtelenül nagy eredmények voltak, de hozzá kell tenni, hogy a kormány őszintébb és világosabb politizálása esetén ezekben az ügyekben sokkal előbb döntés születhetett volna. Ha ez megtörténik, az ország gazdasági helyzete sem ilyen volna, mint amilyen, azonkívül a közállapotok is máshogyan festenének Szerbiában. Ami viszont a Vajdaságot illeti: annak ellenére, hogy elfogadásra került a statútum, illetve a hatásköri törvény, a jogszabályok alkalmazásában hatalmas hiányosságok tapasztalhatóak. Egész egyszerűen fogalmazva, nincs meg a politikai akarat (elsősorban a Demokrata Pártban) ahhoz, hogy Vajdaság legalább azokat a hatásköröket elláthassa, amelyek a jelenleg hatályos alkotmány értelmében megilletik. A Vajdaság pénzeléséről szóló törvény hiánya továbbra is hatalmas űrt okoz, viszont a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása jelentős előrelépés volt a kisebbségi kollektív jogok szempontjából. A jövőbeli feladatunk ezzel kapcsolatban az lesz, hogy odahassunk: az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás és a hivatalos nyelvhasználatot szabályozó törvények összhangban legyenek a nemzeti tanácsokra vonatkozó törvény előírásaival.
   
* A Vajdasági Magyar Szövetség számára öt, esetleg hat parlamenti mandátum megszerzése a cél. A mandátumok és parlamenti pozíciók megszerzésén kívül azonban bizonyára fontosabb a program megvalósítása. Kérem, emeljen ki néhány Ön számára fontos célt és szempontot a választási programból.
   
- Azt gondolom, hogy a nagy politikai kérdések lezárása mindennek az alfája és ómegája. Magyarra fordítva: addig, amíg ennek az országnak, amelyben élünk, nem lesz világos külpolitikája, amíg nem közelítünk őszintébben és gyorsabban az Európai Unió felé, amíg nem térünk vissza az euró-atlanti integráció ösvényére, vagy nem kerül újra napirendre a NATO-csatlakozás kérdése, ameddig az ország vezetése nem hajlandó tudomást szerezni a Koszovóval kapcsolatos realitásokról, továbbá amíg az alkotmányosság a gyakorlatban nem valósul meg, és Vajdaságot öt esztendő alatt 600 millió euróval meg lehet károsítani, addig nem számíthatunk jelentős külföldi befektetésekre. Ezért fogunk mi a jövőben is ezeknek a kérdéseknek a rendezéséhez ragaszkodni. Ezenkívül a mezőgazdaság megfelelő és nem ad hoc jellegű kezelése a célunk. Valamint a vajdasági ügyek és a magyarság szempontjából fontos kisebbségi ügyek képviselete természetesen a mindenkori elsődleges feladatunk. Egyébként a Demokrata Párttal abban az esetben folytatnánk a következő kormánykoalícióban az együttműködést, ha az előbb felsorolt ügyeket megfelelően kezelnék. Ha erre nem kerül sor, akkor ellenzékben fogunk tevékenykedni, más párttal nem szeretnénk koalícióra lépni, vagy hogy még pontosabban fogalmazzak: a Szerb Haladó Párttal nem tudjuk elképzelni az együttműködést.
   
* Milyen választási eredménnyel volna elégedett? Helyi, illetve országos szinten milyen számadatok fejeznék ki, hogy sikeresek voltak a választások?

   
- Az előző kérdésben említett hat mandátum, az mindenképpen sikeres választást jelenthetne. Mivel ez annak a jele volna, hogy megerősödött a magyar és a vajdasági érdekérvényesítési potenciál a köztársasági parlamentben. Ezáltal önálló frakciót is alakíthatnánk. A tartományi parlamentben tizenkét-tizenhárom parlamenti mandátum megszerzése a cél. Az önkormányzatok vonatkozásában pedig az, hogy megőrizzük azokat az önkormányzatokat, amelyekben jelenleg is vezető pozícióban vagyunk. Ezenkívül pedig fontos még, hogy megerősödjünk azokban az önkormányzatokban, amelyekben részesei vagyunk a vezető koalíciónak, de nem mi vagyunk a legerősebb párt. Konkrétan arra gondolok, hogy Adán vagy Csókán mi javasolhassunk polgármestert. Továbbá, úgy vélem, Szabadka és Zenta visszaszerzése is egy természetes célkitűzésünk.

TALPAI LÓRÁNT

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)