Bővül a gázhálózat Makkhetesen

Dr. Pásztor Bálint a migránshelyzetre is reagált

Tegnap dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke és Horvát Tímea, a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat igazgatója látogatást tett a Makkhetes helyi közösségben található 4. Crnagorai Brigád utcában, ahol megtekintették az itt befejezett gázhálózat-bővítési munkálatokat. A közvállalat igazgatója a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az utcában 350 méter hosszú gázvezetéket fektettek le, és ennek köszönhetően tíz háztartás csatlakozhat a gázhálózathoz.

Dr. Pásztor Bálint a sajtónak nyilatkozva a városban zajló gázhálózat-bővítési munkálatok mellett több Makkhetest érintő ügyről is szót ejtett.

– Ebben az évben négy szabadkai helyi közösségben bővül a gázhálózat, mégpedig Újfaluban, Makkhetesen, Palicson és Ludason. Ebből is látszik, hogy nem csak a szavak szintjén gondoljuk azt, hogy egyenletesen kell a várost fejleszteni, és a kültelepülésekre is el kell juttatni az infrastruktúrát, többek között a gázt is. Jelenleg a legnagyobb mértékű befektetés nem itt, a Makkhetes helyi közösség területén zajlik, azonban a jövő évben 7 kilométer gázvezeték fog kiépülni Makkhetesen. Ezt azért tudjuk, mert a gázművek minden évben 20 kilométert kivitelez és 20 kilométert tervez, vagyis most már folyamatban vannak a jövő évi kivitelezések terveinek az előkészületei. Annak ellenére, hogy nem Makkhetesen zajlanak a legnagyobb munkálatok, azért jöttünk ide megtekinteni a munkálatokat, mert ezzel is szerettünk volna szolidaritásunkat kifejezni a makkhetesi polgárok iránt, és elmondani azt, hogy mellettük állunk és nem fogjuk hagyni, hogy ne érezzék magukat biztonságban saját otthonukban. 2015 óta a Vajdasági Magyar Szövetség Belgrádban a parlamentben folyamatosan követeli a lakosság biztonságának a garantálását. Nincs tíz napja annak, hogy a belügyminisztert a parlamentben újra erre kértem. Ennek következtében került sor azokra az akciókra az elmúlt napokban, amelyek keretében több autóbusznyi migránst szállítottak el innen, ugyanakkor nyíltan és őszintén kell beszélni arról, hogy ez nem egy olyan probléma, amely egyik napról a másikra fog megoldódni. Ez a gond velünk fog maradni. Ennek ellenére a mi feladatunk az, hogy szavatoljuk az emberek anyagi és személyi biztonságát. Ezért leszünk kitartóak a parlamentben, és ezért vagyunk gyakorlatilag mi az egyetlen parlamenti párt, amely 2015-től folyamatosan követeli az állami szervektől azt, hogy őrizzék az ország déli határát, azt, hogy ne legyenek migránsok az utcán, azt, hogy a rendőrség energikusan lépjen fel. Ebben a tekintetben mi továbbra is kitartóak leszünk, mert nem normális az, hogy Szabadkán az emberek fegyverropogásra ébrednek szinte mindennap. Jelen pillanatban azonban ez a helyzet. Ezt ki kell mondani, ahogy azt is ki kell mondani, hogy mindehhez az is hozzájárul, hogy a magyarországi állami szervek napról napra gyakorlatilag lökik ide vissza a migránsokat, tehát a szerb állami szervek leviszik őket Dél-Szerbiába, de Magyarországról azok, akik valahogy átjutnak a kerítésen, ide keverednek vissza. Erről mi nemcsak beszélünk, hanem ez ügyben konkrét lépéseket is teszünk. A konkrét lépések pedig kizárólag azt foglalhatják magukba, hogy az állami szervek határozott fellépését követeljük – mondta a városi képviselő-testület elnöke, és hozzátette, hogy a VMSZ nem támogatja a belügyminiszter leváltását, de arra kéri őt, hogy a határ menti akciókat tovább folytassák, továbbá arra emlékeztetett, hogy jelenleg azok az ellenzéki pártok támadják a VMSZ-t, amelyek három-négy-öt évvel ezelőtt még a migránsokkal szembeni emberséges elbánást és megértést kérték rajtuk számon.

Dr. Pásztor Bálint újságírói kérdésre a városban zajló vasútfelújítási munkálatokról is beszélt, ugyanis ennek részeként a Majsai hidat is lezárják.

– Ez több évtizedre visszamenőleg a legnagyobb beruházás városunk történetében. Az ilyen beruházások pedig elsődlegesen sok kellemetlenséget okoznak. Szeretném arra kérni a polgárokat, hogy legyenek megértőek. Július elsejétől a palicsi úti aluljárót lezárják, de lesznek alternatív útvonalak. Ezekről a polgárok időben értesülni fognak. Goran Vesić közlekedési miniszterrel megállapodtunk arról, hogy ne zárjanak le mindent egyszerre, hanem előtte épüljenek ki a megfelelő alternatív útvonalak. Én annak a hírnek is örülök, hogy az állam időben reagált és lecserélték a munkálatok kivitelezőjét. Az aluljáró tehát július elsejétől december 22-éig lesz lezárva. Bízom benne, hogy ez alatt az idő alatt a kivitelező befejezi a munkálatokat. Ezen munka befejezését követően térnek át a Majsai hídra. Elejében biztosan lesznek kellemetlenségek, amiért a polgárok elnézését kérem, de ilyen beruházást ezek nélkül nem lehet megvalósítani. Az alternatív útvonalak egyébként az elkövetkező napokban kell, hogy befejeződjenek, mint például a Bajnát utcában, amely lehetővé teszi a közlekedők számára, hogy mind a két irányból megkerülhessék a lezárt területet. A város egyszerűen nem szakítható ketté úgy, hogy a város egyik felének lakói nem mehetnek át a város másik felébe – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint.

PASZ

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából