Befejeződik a csatornahálózat kiépítése

Martinović miniszter újabb támogatásokat ígért a zentaiaknak

Szerda délután Zentára látogatott dr. Aleksandar Martinović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter dr. Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő kíséretében, és tárgyalást folytattak Czegledi Rudolffal, Zenta község polgármesterével, valamint a város vezetőségével. A tanácskozást követően megtekintették a Kertek helyi közösségben zajló csatornázási munkálatokat, valamint a Réel csokoládéüzemet is.

Dr. Aleksandar Martinović elmondta, hogy a napokban befejeződik a csatornahálózat kiépítése a helyi közösségben. Hozzátette, hogy ez volt az egyetlen kerület a városban, amely még nem rendelkezett szennyvízelvezető rendszerrel.

– A polgármester felhívta a figyelmemet arra, hogy a kivitelező rövidesen befejezi a munkát, és a lakosok hamarosan használhatják a rendszert. Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium 20 millió dinárral támogatta a projekt megvalósítását. A polgármesternek megígértem, hogy jövőre ismét segíteni fogunk egy olyan projekt megvalósításában, amely fontos a városnak. Folytatni szeretnénk a városháza homlokzatának felújítását is. A munkálatok nagyjából 70 millió dinárba kerülnének, amelyet a minisztérium egyedül nem tud kifizetni, de ha a város vezetősége úgy dönt, hogy számukra ez az elsődleges feladat, akkor több részben, akár éveken át fogjuk támogatni a felújítást. Dr. Pásztor Bálint képviselő urat és Czegledi Rudolf polgármestert arról biztosítottam, hogy a minisztérium továbbra is megbízható partnere lesz Zenta községnek – hangsúlyozta a miniszter.

Dr. Pásztor Bálint megköszönte a miniszternek a látogatást, valamint azt, hogy támogatták a zentai pályázatokat.

– Februárban Belgrádban arról beszélgettünk, hogy a minisztérium hogyan támogathatná a vajdasági magyarlakta községek fejlesztési elképzeléseit. Az államigazgatási és önkormányzati minisztérium pályázatot hirdetett az összes szerbiai önkormányzat számára, és Zenta nagyon jól szerepelt ezen a kiíráson, hiszen két pályázatuk is nyert. A Green Future Fesztivál mellett a szennyvízhálózat bővítését is támogatta a minisztérium. Zenta azon községek közé fog tartozni, amelyekben teljes mértékben kiépítették a szennyvízelvezető hálózatot. Nagyon gyakran mondják, hogy miért dicsekszünk, hiszen a nép pénzéről van szó. Ez valóban igaz, de fontos, hogy a vajdasági magyarságnak legyen erős érdekképviselete Belgrádban, mert a kapcsolatoknak köszönhető az, hogy ez a pénz pont ide érkezett Zentára, és nem valahová Dél-Szerbiába. Az országban 174 önkormányzat működik, és Zenta mégis nagyon jól szerepelt ezen a kiíráson. Ez így van rendjén, de nem önmagától vagy véletlenül történt meg – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

Czegledi Rudolf felhívta a figyelmet arra, hogy ez ünnepnap a városnak, hiszen egy közös munkát fejeztek be a miniszterrel és a képviselő úrral.

– Az év elején a csatornahálózat kiépítésének a befejezését tűztük ki célul, és ez mára szinte teljesen megvalósult. Fontos ez számunkra, hiszen ezekben az utcákban tovább lehet folytatni az infrastrukturális fejlesztéseket. A munkálatokat öt utcában végezték el, és több mint 100 háztartás csatlakozott rá a hálózatra – mondta a polgármester.

HAT

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából