A parlament elvetette Vajdaság pénzeléséről szóló törvényjavaslatot

A szerbiai képviselőház nem fogadta el a Vajdaság pénzeléséről szóló törvényjavaslatot, sem pedig a Vajdaságról szóló rezolúció javaslatát. Mindkettőt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) terjesztette fel.

A finanszírozási törvényjavaslatot mindössze nyolc képviselő szavazta meg, köztük az LSV, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és Jahja Fehratović Igazság és Megbékélés nevű pártjának képviselői, 121-en ellene szavaztak.

A rezolúciójavaslatra mindössze négy igen érkezett, ebből három a Ligától, egy pedig Fehratovićé, az ellenzők száma itt 129 volt.

Az LSV többek között azt javasolta, hogy a tartomány költségvetése a köztársaságinak legkevesebb hét százaléka legyen.

A kormány nem támogatta a javaslatokat, az illetékes parlamenti tanács a határozati javaslatot még alkotmányellenesnek is nyilvánította. A hatalmi képviselők szerint a törvényjavaslat rombolta volna az ország pénzügyi rendjét, a radikálisok (SRS) pedig azt hangoztatták, hogy ellenzik az autonómiát. A VMSZ a hatalmi koalíció tagjaként előre jelezte, hogy támogatni fogja a törvényjavaslatot, mert – mint fogalmaztak – nem tudnak Vajdaság ellen szavazni.

Az ellenzéki képviselők egy része, akiknek többsége a Szövetség Szerbiért köré tömörül, bojkottálta a parlament mostani ülését is.

Az MTI emlékeztet: a 2006-os szerb alkotmány értelmében törvényben kell szabályozni a Vajdaság finanszírozását, de ilyen jogszabály most először került a parlament elé. A jelenlegi gyakorlat szerint az ország egész területén beszedett adó a központi költségvetést gyarapítja, ebből járna 7 százalék a Vajdaságnak, ami az erre vonatkozó törvény meghozásának hiányában elmarad.

Az alkotmányban foglaltak szerint 2008 végéig kellett volna elfogadni a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényt, de sem akkor, sem azóta nem mutatkozott politikai szándék ennek a jogszabálynak az elfogadására – emelte ki Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerb parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek a keddi szavazás után. Mint mondta: az utóbbi tíz évben a VMSZ folyamatosan rámutatott ennek a törvénynek a nélkülözhetetlenségére, „elsősorban nem is a tartományi autonómia megvalósulása, mint inkább az alkotmányosság tiszteletben tartása és a jogállamiság miatt”.

Amikor a tartománynak járó eszközöket követelte 2009-ben a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Demokrata Párt vezette akkori kormánykoalíció „megbüntette” a VMSZ-t azzal, hogy Szabadkán „magyartalanította” az önkormányzatot, vagyis eltávolította a városvezetésből a VMSZ-es politikusokat, Zentán pedig menesztette a magyar polgármestert – mutatott rá a politikus. Azóta kormányváltás történt, és 2014-től olyan, jelentős vajdasági projekteket pénzelnek országos költségvetési eszközökből is, amelyekre korábban semennyi pénz nem jutott – tette hozzá. Példaként a szabadkai kerülőút és a szabadkai Népszínház megépítését hozta fel Pásztor Bálint.

A VMSZ frakcióvezetője szerint a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény újabb vitája előtt ismét módosítják majd a szerb alkotmányt. Addig is – hangsúlyozta – a VMSZ feladata az, hogy „minden költségvetési vita alkalmával mindent megtegyünk annak érdekében, hogy minél több vajdasági projektet pénzeljenek”. A törvényre pedig azért van szükség – tette hozzá –, „mert jó lenne, ha nem kellene minden évben a költségvetési vita során ezekért az összegekért küzdeni, hanem világos és kiszámítható alapokra helyeződne a tartomány finanszírozása”.

A VMSZ kedden megszavazta a törvénytervezetet annak ellenére, hogy a Szerb Haladó Párt által vezetett kormánykoalíció tagja, a javaslatot pedig az ellenzéki Vajdasági Szociáldemokrata Liga nyújtotta be. Pásztor Bálint rámutatott, hogy pártja azért szavazott koalíciós partnereivel szemben a törvényjavaslatra, mert korábban sem szavaztak sosem a Vajdaság érdekei ellen. Véleménye szerint ez nem fogja befolyásolni a VMSZ és a legnagyobb szerb párt koalícióját, illetve jó kapcsolatát, mert „ellentétben a 2009-es helyzettel, a jelenlegi koalíciós partnereink értik és méltányolják azt, hogy mi vajdasági pártként nem vagyunk hajlandóak a Vajdaság érdekei ellen szavazni” – jelenti az MTI.

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)