Tisztelt képviselő úr! Igaz az a sajtóhír hogy magyar származású képviseelőket megfenyegettek az önök országában? Komolyan vehető ez a dolog vagy csak szélsőségesek höbörgése? Tett valamit az önök kormánya a tettesek felkutatására? Remélem nem kell komolyan aggodni! Tisztelettel: jozsi55

Tisztelt uram!Arra lennék kiváncsi,hogy a kormány milyen intézkedéseket tesz a munkanélküliség csökkentése és az uj munkhalyek létrehozása érdekében?Nyolc év után elvesztettem a munkám.Villamos hütö és höberendezés szerelö a szakmám.Csak most döbbentem rá,hogy milyen nehéz a mai világban munkát kapni.Már arrol is lemondtam,hogy a szakmámban dolgozzam.Minden közválalatnál érdeklödtem,de nemleges választ kaptam.A postán kerestek kézbesitöt.Ennek három honapja.Még mindig nem szoltak,de ami vigasztal,hogy ez a munkahely még nincs betöltve.Jó érzéssel tölt el,hogy végre olyan emberek is vannak a kormányban akik nem sodrodnak az árral,hanem kimondják a véleményüket!További szép napot!

Kedves Pásztor Bálint! Elnézést kérek, természetesen nem óhajtom lefoglalni vagy megterhelni ezt a fórumot a gondolataimmal, de ez a levél még mindenképpen ide kívánkozik. S aztán, ígérem, nem írogatok többé. Szóval, az előzőekhez hozzá kell azt azért még tenni, hogy a nyelv kérdésénél is fontosabbak nemzeti öntudatunk érzelmi alapjai. Hiszen ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel magyar nemzetiségűnek mondhassuk magunkat,nem magyarul kell tudni, nem magyarnak kell netán csak születni is; hanem bizony magyarnak kell érezni s vállalni magunkat. Egy nép öntudatának érzelmi érveit pedig mindenekelőtt a történelem, a közös nemzeti múlt adja. S mi gyakorlatilag a szerbek Magyarországba való bevándorlásától tanuljuk a történelmet! Hol van szülőföldünk azokban a korokban, amikor magyar volt itt a lakosság? S nem csak a Szerémségben, de egy időben még Nándorfehérváron és Szabácson is? Miért nem tanulunk Dél-Magyarországról az Árpád-korban s a honfoglalás korában, amikor fél évezreden át még csak nem is éltek szerbek a Szávától északra? Miért hagyjuk, hogy akkora ostobaságok kapjanak lábra, mint a délvidéki magyarok 1956-os bevándorlása? Hogy a múltunkat a feje tetejére állítsák, miszerint nem is a szerbek jöttek be Dél-Magyarországra, hanem a magyarok Észak-Szerbiába? Stb. Tudom, Ön talán erre is azt írná, hogy ha a vajdasági kormányé lehetne az oktatáspolitika, akkor minden másképpen lenne. Nem kell azonban ebben olyan nagyon bízni! Attól pl. hogy ma már Pozsonyban döntenek Prága helyett, a felföldi magyarokat még ugyanúgy képesek elnyomni, éppen a nemzeti tudatot meghatározó oktatás területén. S ez bizony, egy önállóbb újvidéki kormány esetében is ugyanígy fenyeget. Saját kézbe kellene vennünk a történelemoktatást és arra is törekednünk kéne, hogy a szerb fiatalokat is az igaz múltra okítsák, ne magyarellenes történelemmmesékre (nézzünk csak szét pl. a világhálón: miket terjesztenek rólunk. Folyamatos uszítás zajlik!). Vagy ha az oktatást nem is tudjuk befolyásolni, legalább a történelmünk kutatását vegyük saját kézbe! Mert itt rejtőzik minden gyűlölet, könny és vérözön eredője: a történelem meghamisításában, a közös múlt kiforgatásában, a megrostálásában és elhallgatásában. Mert itt vannak pl. az 1848-as véres történések, az ún. „Vojvodsztvo Szrbija” és a „szrbobranac” eszme keletkezésének a körülményei, amelyek máig mérgezik a szerbek és nem szerbek közti viszont, főleg ami Kossuth és Sztratimirovics, valamint a Bácsszenttamás (ma Србобран) körüli eseményeket illeti. Mondjuk már ki ezt a csúnya titkot! Hiszen a nagyszerb magyargyűlölet távolról sem 1944/45-ben tört ki tömeges magyarirtásokban először: ugyanígy irtották Délvidéken a magyarokat és minden nem szerb embert is, 1848/49-ben is…! Nem tagadom, magam is érdekelt vagyok ebben a tárgyban, hiszen már hosszabb ideje kutatom a kérdést és szenttamási születésű lévén, magam is találkoztam az ottani magyarság rémes lemészárlásának a legendájával. Amikor aztán a szüleim az 1944-es magyarirtásokról is beszélni kezdtek nekem, én még őket tartottam hazudozó fasisztáknak, nem pedig a tömeggyilkosokat. Akkor meg is tagadtam a magyarságomat és eldöntöttem, hogy mindenkor a szerbség pártját fogom majd, mert a magyarok ugye, csak egy betolakodó, vérengző népség. Sok víznek kellett lefolynia a Tiszán, mire rájöttem az iskolán kívüli, valós igazságra. Nagyon sokan azonban sohasem jutnak el idáig! Ők a Kertész Mihályok, a Szávovics Margitok és a sok-sok névtelen, magyarnak született, de közönyös vagy megtévesztett ember. Sőt, sokan beszélnek is magyarul, ott Pesten; és ők sincsenek tisztában a magyarságtudatukkal, hiszen magyarságot rágalmazó történelemmeséken nőttek föl... Szóval, miért várnánk a tévelygő Budapestre vagy Belgrádra, hiszen onnan az elkövetkező másfél évszázadokban is csak azt kaphatjuk, amit az eltelt másfél évszázadban? Csak van néhány oknyomozó hajlamú, bátor történész, aki vállalná az 1848-as vérengzések föltárását? Csak vannak még magyar szakemberek, akik papírra vetnék a „Zentai Gyertyaszentelő” történéseit? A tanúvallomásokat, melyek szerint pl. "Fris Péternek a fejeket kellett vagdalni, 3882 lelket hallott kivégeztetni", "Tót Pál hitese vallja, hogy az urának fejét szét darabolták s hogy kis leányt megfertőztettek, annyira, hogy egyik meg is halt, a másik vérben fetrengett..." stb. Ahogyan a szerb kollégák is papírra vetik a nyilas tisztek 1942-es vérengzéseit Újvidéken és a Titeli-háromszögben? Csak vannak igazságkereső kutatók, akik tárgyilagos vizsgálatok alá vetnék a szenttamási magyar lányok drótrafűzésének, a céltáblának használt szenttamási gyermekek templomtornyok magasságában való szétlövetésének, a szenttamási magyar emberek vasrácson való megsütésének, az élvedarabolásoknak, a nyúzásoknak a kérdését? Csak vannak még, a doktori címeken és jól fizető állásokon kívül, a valós történelem fölkutatása iránt is elkötelezett emberek, akik föltárnák a Csonthalomban összedobált tiszaföldvári (ma Bácsföldvár) magyarság elárultatását és szörnyű sorsát, azon a még emlegetett történelmi tényen kívül is, hogy a falut fölszabadító honvédek 37 gúlába rakott magyar kisgyermek fejére bukkantak a katolikus templom oltárán… Nem gondolja-e, kedves Pásztor Bálint, hogy lépnünk kéne most már, jó másfél évszázad után e kérdésben? Hogy föl kéne állítani pl. egy történészbizottságot, az arra vállalkozó, a történelmi igazság iránt elkötelezett kutatókból, akik tudományos alapossággal végre föltárnák, mi történt a magyargyűlöletnek kiszolgáltatott Zentán 1849 februárjában, a - Zákó István szerint - 1500 magyar fölkarózott fejével díszített Bácsszenttamáson 1848. július 14-én és a fölégetett Tiszaföldváron három nappal később? Meg a többi vérmezőnkön is természetesen, tekintet nélkül arra, hogy szerb szélsőségesek gyilkolták-e a nem szerbeket, vagy esetleg fordítva…? Tisztelettel: Délvidéki S. Atilla, okleveles történelemtanár, történész Ui.: Természetesen más is írhat, ha meg akarja osztani velem – de csak velem - a véleményét: delvidekia@gmail.com