Migránsokat szállítottak el a hármashatár térségéből, de továbbra is sokan maradtak

Hatalmas pusztítás marad az elszállított migránsok után. Akik maradnak, meghúzzák magukat Madányon és Rábén, és tovább próbálkoznak átjutni az Európai Unióba.

Migránsok nagyobb csoportját szállították el ma reggel a szerb-magyar-román hármashatár menti Majdány és Rábé településekről. Ennek előzményeként Ana Brnabić kormányfőhöz intézett kérdéseket tegnap délután a köztársasági parlamentben dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője az illegális bevándorlás okozta gondok enyhítésében is kérte a miniszterelnök segítségét.

Majdány és Rábé területén legalább 500 illegális bevándorló tartózkodik állandó jelleggel, és ez félelmet kelt a főként idősek által lakott észak-bánáti településeken. Ana Brnabić miniszterelnök csütörtök este meg is ígérte, azonnal kérni fogja, hogy a csendőrség tagjai megjelenjenek azokon a területeken, ahol a migránsok problémákat okoznak.

Információink szerint a szerbiai rendőrség, a csendőrség és a határrendőrség tagjai pénteken a kora reggeli órákban öt autóbusszal szállították el Majdány és Rábé területéről az illegális bevándorlókat, de ennek ellenére szép számban maradt ott belőlük. A migránsok, akiket nem sikerült elkapniuk a hatóság embereinek, azt mondták, hogy társaikat állítólag a preševoi befogadóközpontba vitték el.

A hatóság emberei becslések szerint nagyjából 300 illegális bevándorlót szállítottak el, de legalább ennyien még itt maradtak a két faluban. Az egyik szír fiatalember azt mondta, már előző este értesültek a reggeli rendőrségi akcióról, ezért elbújtak.

„- Tegnap, amikor hallottuk, hogy jön a rendőrség, elfutottunk innen, mert nem akarunk befogadóközpontba menni, mivel ha elvisznek, és ide vissza akarunk jönni, ahhoz sok pénz kell. De a szerb rendőrök csak a munkájukat végzik, nincs velük problémánk.

- Próbáltál már átjutni a magyar határon?

- Igen, rengetegszer. Már legalább tíz alkalommal, de nagyon nehéz átjutni.”

Madarász Matild majdányi lakos szerint a legtöbb migráns a házak padlásain bújik el a rendőri intézkedés elől.

„- El voltak bújva, és kész.

- Mikor jött a rendőrség?

- Mikor? Hallják, reggel már fél 7-kor itt volt. Látom én, hogy huh, az a busz volt vagy 15 méter hosszú. Akkor utána jött öt rendőrkocsi. Akkor kiszálltak a rendőrök, mentek ők is gyalog, erre a keresztutcába.”

Hatalmas pusztítás maradt az elszállított migránsok után. Szeméthegyek, feltüzelt bútorok, és lakhatatlanná vált házak. A szomszédos Rábén egész nap kutattak a még bujkáló migránsok után a rendőrök, akit megtaláltak, kiterelték a faluból. Mészáros Péter szerint azonban hamar vissza fognak jönni a hívatlan vendégek.

„- De nem lehet átmenni se magyaroknál, se románoknál.

- Kik hordják ide a migránsokat?

- Zomborból hordják, Nagybecskerekről, Nagykikindáról, meg Belgrádból. Kombikkal is hordják őket.

- De kik?

- Hát a taxisok, hát kicsodák.

- Általában mikor?

- Egész nap. Délutánonként, éjszaka, mindig.”

Azt, hogy a migránsokat a taxisok szállítják oda, dr. Pásztor Bálint is megerősítette csütörtökön, a köztársasági parlamentben, amikor a képviselők kérdéseket tehettek fel a miniszterelnöknek. Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Ellenőrzés alatt kell tartani, mit csinálnak a fuvarozók. Másfelől pedig meg kell vizsgálni, van-e joguk egyáltalán a migránsoknak az ország területén tartózkodni, a befogadóközpontok kivételével. Én azt hiszem, erre nincs joguk.”

A szerb kormányfő, Ana Brnabić a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetőjének a migrációs válsággal kapcsolatos kérdéseire válaszolva egyértelművé tette, mit kell tenni az illegális bevándorlókkal. „Önnek igaza van. A migránsok muszáj, hogy a befogadóközpontokban legyenek!”

Amit csak kell, megteszünk, hogy polgáraink biztonságban lehessenek a saját otthonaikban, és abban a közösségben, ahol élnek - ígérte Ana Brnabić szerb kormányfő.

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)