Már akkor is segítettek, amikor még senki más nem támogatta a diákokat

31 éves a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület

Tavaly a 30 éves jubileumot nem tudták megünnepelni, így a 31. születésnapra időzítette az alkalmi megemlékezést a szabadkai Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület.

A KODDE 1990-ben alakult. Azokban az években ez volt szinte az egyetlen ösztöndíjazási lehetőség. Ma már szerencsére a vajdasági magyar diákok számíthatnak az MNT ösztöndíjára, a jogászhallgatókat támogató ösztöndíjra, a Rehák Kollégiumra, az Európa Kollégiumra, hangzott el a szabadkai Városháza dísztermében a tegnap esti megemlékezésen. A rendezvényen emlékplakettben részesítették Mátyus Andrást, a visegrádi Szent György Lovagrend nyugat-európai nagypriorját, aki szinte a kezdetektől támogatta a KODDE ösztöndíjasait.

Az egyesületet dr. Pásztor Bálint parlamenti képviselő, a városi képviselő-testület elnöke köszöntötte, s méltatta három évtizedes tevékenységüket. Kiemelte a civil kezdeményezés jelentőségét a fiatalok versenyképessé tételében, és kitért arra, hogy milyen nehézségekkel kellett szembesülni minden ilyen szervezetnek a kilencvenes évek elején, amikor is az értetlenség vagy a félremagyarázás övezte őket, sőt igen gyakran az ellenséges megnyilvánulásokkal is meg kellett küzdeniük és nem volt veszélytelen közügyekkel foglalkozni.

Dr. Pásztor Bálint elismerően szólt az egyesület tagjainak elkötelezettségéről, példaként állítva kitartásukat és lelkesedésüket, áldásos tevékenységüket a nyilvánosság elé.

Az Egyesület megalapításának kezdeményezője, alapító tagja és első elnöke dr. Uzon Miklós volt. A megalapítás célja a hátrányos helyzetű, de jó képességű vajdasági magyar diákok támogatása, a magyar oktatás szerepének erősítése és természetesen Kosztolányi Dezső emlékének ápolása volt. A gyermekek iskoláztatása a családokra nem kis anyagi terhet ró, így a támogatás, ha sajnos, nem is fedheti a költségeket, de enyhíthet a helyzeten.

A KODDE alapítói és jelenlegi tagjai is azt vallják, hogy a szülőföldön való maradás és boldogulás egyik alapfeltétele a színvonalas oktatás megszervezése és az ifjú nemzedék minőséges képzése. Képzett fiatalok nélkül a közösségnek nincs jövője, hiszen egy nemzet megmaradásának záloga, hogy képes legyen lépést tartani a változó világgal és választ tudjon adni annak kihívásaira.

Mint az ünnepségen elhangzott, az egyesület ehhez kíván hozzájárulni lehetőségeihez mérten. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha minél több támogatót, adományozót tudnak maguk mellé állítani, minél több pénzt sikerül gyűjteni, amivel azután több diákot segélyezhetnek.

Elhangzott, hogy évente több száz diákot támogatnak. Három évtizedes fennállása óta a KODDE több ezer szabadkai, topolyai, magyarkanizsai, kishegyesi, zombori, apatini, kúlai, hódsági és verbászi diákot részesített ösztöndíjban. A pénzbeli támogatás mellett a segítség más formáit is megszervezték. Mosolyműhely elnevezésű kezdeményezésükkel például a fogyatékkal élő tanulók beilleszkedését segítik.

Az ünnepi műsorban a Csáth Géza Művészetbarát Kör szavalói és a Szabadkai zeneiskola egykori és jelenlegi diákjai léptek fel.

NÉMETH ERNŐ

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés