Évek óta húzódó elképzelések valósulnak meg

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője visszatekint az elmúlt hónapokra.

Az idei év első fele az elnökválasztás jegyében telt, ezért a szerbiai parlament sokkal kevesebbet ülésezett, mint a korábbi években. A tavaszi munkát néhány fontos infrastrukturális, a vajdasági magyarság szempontjából is jelentős kérdés megvitatása jellemezte. Augusztus végén a tisztelt ház a földtörvényt módosította, az őszi ülésszakban pedig a többi közt két oktatási törvénycsomag került a képviselők elé. Mindezekről Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője beszélt, akit arra kértünk, tekintsen vissza az elmúlt hónapokra.

— Március folyamán a szerbiai parlament elfogadta a tiszai hajózásról szóló magyar—szerb államközi egyezményt, mely valójában egy hatvankét évvel ezelőtt megkötött szerződést váltott fel. Ezáltal a Tisza nemzetközi folyóvá minősült, ami az utas- és az áruszállítás szempontjából jelentős, illetve a mi Tisza menti önkormányzataink fejlesztési lehetőségeit többszörözi meg. Emellett szintén a tavaszi hónapokban szerepelt napirenden Szerbia vasútfejlesztési programja, melynek része a Szeged—Szabadka—Baja, valamint a Belgrád—Budapest és a Szabadka—Pancsova vasútvonalaknak a felújítása, illetve a kiépítése — attól függően, hogy a három közül melyikről beszélünk. Tudom, ha hajózásról vagy vasútról van szó, akkor az emberek azt kérdezik, nekik ebből milyen konkrét hasznuk származik. A tiszai hajózás által Vajdaság, a magyar önkormányzatok és az ott élők a nemzetközi vérkeringés részévé válhatnak. A vasúti közlekedés nálunk elsősorban nem a személy-, hanem az áruszállításról szól, habár a Budapest—Belgrád vagy a Szabadka—Pancsova vonal az utasszállítás szempontjából is jelentős lesz. Az országhatár két oldalán élőket összekötő Szeged—Szabadka—Baja vonal esetében több mint húszéves kezdeményezésről van szó, és a VMSZ most el tudta érni, hogy ennek a vasútvonalnak a kiépítése az országos vasútfejlesztési program részévé váljon. Június végén megalakult az új kormány, és kinevezték a VMSZ négy államtitkárát: ugyanazokról a tárcákról, illetve személyekről van szó, akik korábban is ezeket a tisztségeket töltötték be. A kormányvita során elmondtuk, az új kormánytól is a Szerb Haladó Párttal aláírt koalíciós szerződésnek a megvalósítását várjuk.

* Az új kormány megalakulása után az első jelentős eredmény a földtörvény módosítása volt.

— Ezzel ismét egy többéves tervünk valósult meg. Annak ellenére, hogy az ország még 2008-ban felelőtlen módon vállalta, hogy 2017. szeptember 1-jétől az unió polgárai Szerbia állampolgáraival azonos feltételek mellett vásárolhatnak ingatlant, telket, földet, mi ezt a gazdáink szempontjából nem tartottuk jó megoldásnak. Most sikerült elérni, hogy az utolsó pillanatban, de még a termőföld- és ingatlanpiac liberalizálása előtt módosult a törvény. Ennek következtében azok az uniós állampolgárok vásárolhatnak nálunk termőföldet, akiknek legalább tíz éve állandó lakhelyük van Szerbia területén, illetve legalább három éve bejegyzett gazdaságuk. November elején fogadta el a kormány a közlekedésbiztonságról szóló törvény módosításait, és átutalta a parlamenti eljárásba. A mezőgazdasági termelők minden bizonnyal megörülnek annak, hogy egy újabb, több éve emlegetett kérdés pipázható ki, méghozzá a kapcsolható eszközök bejegyzéséből és műszaki vizsgáztatásából adódó nehézség. Az volt a gond, hogy az állam elvárta a gazdáktól, hogy műszaki vizsgára vigyék, illetve bejegyeztessék azokat a specifikus, kapcsolható mezőgazdasági eszközöket, amelyek esetében ezt a procedúrát egyszerűen lehetetlen volt elvégezni. Szerencsére, a törvény módosítása után megszűnik ez a kötelezettség. Még egy nagy adósságunk van a gazdák felé, a nyugdíjbiztosítási járulékok kérdésének rendezése, viszont ezen a témakörön is folyamatosan dolgozunk.

* A VMSZ az oktatási törvénycsomagokkal kapcsolatban több módosítási indítványt nyújtott be, s ezeket a parlament el is fogadta. 

— Az elmúlt egy hónap során a szerbiai képviselőház két oktatási törvénycsomagról tárgyalt. A felsőoktatási törvényre, az óvodai, az általános iskolai, a középiskolai és a duális szakképzésről szóló törvényre összesen tizennyolc módosítási indítványt nyújtottunk be, melyeket el is fogadtak. Ezek egyrészt a tartományi hatáskörök tiszteletben tartására vonatkoznak, hogy az iskolaigazgatók megválasztásakor továbbra is a tartományi oktatási titkárnak legyen döntő szava. A másik csoport a nemzeti tanácsok hatáskörének tiszteletben tartását célozta meg, a módosítási indítványaink harmadik csoportja pedig a részarányos foglalkoztatáshoz, illetve ahhoz kapcsolódik, hogy pontosan tudjuk, milyen nemzetiségűek a diákok, a hallgatók, illetve az oktatásban dolgozók. Ennek az a lényege, hogy a nemzeti hovatartozásról pontos nyilvántartást kell vezetni, illetve ha valaki nem hajlandó erről nyilatkozni, akkor az iskoláztatása nyelvét veszik alapul, vagyis azt jegyzik fel, hogy ki milyen nyelven végezte el az általános és a középiskolai tanulmányait, mert ebből meglehetősen nagy pontossággal lehet következtetni arra, ki milyen nemzetiségű. Ez azért fontos, mert a részarányos foglalkoztatás elve a teljes közszférára vonatkoztatva kerül majd be a törvénybe. Nagyon sokat emlegették az elmúlt hetekben a duális szakképzésről szóló törvényt. Ennek kapcsán elmondanám, hogy nem szerepelt ugyan a javaslatban, de mi indítványoztuk, és jóvá is hagyták, hogy a diákoknak a szakmai gyakorlati oktatását ugyanazon a nyelven kell megszervezni, amelyen az iskolában is tanulnak.  

* Az év végéig még számos fontos kérdést vitat meg a szerbiai parlament, sőt, azt is tudjuk, hogy a munka általában még december utolsó napjaiban is intenzíven folyik. Már most bizonyára sokan kíváncsiak rá, milyen lesz a 2018. évi költségvetés.

— Fontos lenne, hogy folytatódjanak azok az infrastrukturális fejlesztések, amelyek az elmúlt évek során a költségvetés részét alkották, például az Y elágazás, a szabadkai Népszínház, az önkormányzatok projektumai. Az ország költségvetési mutatói bizakodásra adnak okot arra vonatkozóan, hogy a jövő év elejétől megvalósulhat a bejelentett bér- és nyugdíjemelés. Ezenkívül bízom benne, hogy az év végéig a parlament elé kerülhet a kisebbségi kerettörvény, illetve a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek a módosítása. Az utóbbin egyelőre a minisztérium, illetve az a munkacsoport dolgozik, amelynek Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is tagja. A kisebbségi kerettörvény nyilvános vitája már lezárult, viszont ezek a törvényjavaslatok együtt érkeznek majd a parlamentbe.

* Amikor tavaly november végén beszélgettünk, azt mondta, hogy az idei év végéig kell módosítani a szerbiai alkotmányt. Ez a folyamat milyen fázisban van?

— Nyilvánvaló, hogy ez a határidő most már nem tartható. Mi azt szeretnénk, ha egy átfogó alkotmánymódosításra kerülne sor, melyet széles körű társadalmi vita előzne meg. Az idén erre már nincs lehetőség, ami szerintünk nem is baj, mert ha megtörténne, akkor ugyanolyan módon, egyik napról a másikra fogadnák el az alkotmányt, mint 2006-ban.

* Mit gondol, lesz-e előre hozott parlamenti választás?

— Egyik irányban sem mernék fogadni, mert ez Szerbiában megjósolhatatlan. Az biztos, hogy a stabilitásnak és a mindennapi ügyek rendezésének nem tesz jót, ha minden évben szavazunk, mert egy előre hozott választás a gyakorlatban azzal jár, hogy fél évig szünetel a jogalkotási munka. Én azonban nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a tavasz folyamán akár parlamenti választás is lehet, de azért reménykedem, hogy inkább dolgozni fogunk a parlamentben, és nem kampányolni. Az azonban bizonyos, hogy a következő év folyamán két kampány is folyik majd, de ezek nem előre hozott, hanem rendes választások lesznek: Magyarországon parlamenti választást tartanak, itt, Vajdaságban pedig a Magyar Nemzeti Tanács tagjaira voksolhatunk. A VMSZ sohasem rejtette véka alá, hogy azt szeretné, ha a vajdasági magyarok közül minél többen regisztrálnának és vennének részt a jövő tavasszal esedékes magyarországi parlamenti választáson, és azt sem titkoljuk, hogy a Fidesz—KDNP pártszövetség győzelmére számítunk. Ez azért fontos, mert szavatolná Vajdaságban azoknak a fejlesztéseknek a folytatását, amelyek a magyar kormánynak köszönhetőek. Ebben az esetben nemcsak a Prosperitati pályázataira gondolok, hanem az oktatásban, a kultúrában, a civil szférában és az egyházi létesítményeknél tapasztalható fejlesztésekre is.

TÓTH LÍVIA

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása