Az ifjúságnak a közéletről

A politika iránt érdeklődő fiatalok számára szervezett találkozót a Szekeres Alapítvány

Szombaton Ifjúsági Közéleti Találkozó elnevezéssel egész napos rendezvény zajlott Kishegyesen a tűzoltóotthonban. A találkozót a Szekeres László Alapítvány szervezte, és mintegy 40 vajdasági fiatal vett rajta részt. A résztvevők a vajdasági magyar politikai élet meghatározó személyeitől hallhattak érdekes előadásokat a politikát, a gazdaságot és a vajdasági magyar közösséget érintő témákban. A találkozó célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a politikai közélet iránt, mondta el lapunknak Józsa László, az alapítvány elnöke és az esemény főszervezője.

– Minden közélettel, politikával kapcsolatos közgondolkodásnak a végén ott van egy kesergő megállapítás, hogy túl kevés fiatal foglalkozik társadalmi problémáinkkal. Mi azt a célt tűztük ki, hogy változtassunk ezen a helyzeten. Egy olyan találkozót rendezünk fiatalok számára, amelyen alkalmuk nyílik szólt váltani a közéleti témákról, és a közélet aktuális szereplői bemutatkoznak előttük – nyilatkozta lapunknak Józsa. A többi között arról is beszámolt, hogy nagy ambícióik vannak a találkozót illetően.

– Ha minden jól megy, és meg lehet tenni a megfelelő szervezeti előkészületeket, akkor a jövő évtől már egy politikai, közéleti tábort szeretnénk szervezni a vajdasági magyar fiatalok részére. Ezzel fel szeretnénk sorakozni a hasonló Kárpát-medencei kezdeményezések mellé – mondta Józsa.

A találkozó előadói között volt Pásztor István is, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. Ő a Nemzetpolitika a változó politikai erőtérben – Mire számíthatunk a 2014-es magyar parlamenti választások során és után? címmel tartott előadást. Pásztor felszólalásában a nemzetpolitikán belül a vajdasági magyar közösséggel és a VMSZ-szel foglalkozott. Ebből a pozícióból próbálta feltérképezni a mozgásteret, a lehetőségeket és a nehézségeket. Az előadást követően elmondta, hogy a találkozónak hagyományteremtő szerepet szántak.

– Ez egy közéleti fórum, ahol fiatalabb és idősebb VMSZ-es politikusok beszélnek fiataloknak. Én ezt roppant fontosnak tartom, és szeretnék ebből hagyományt teremteni. A mostani próbálkozás ennek a hagyománynak ássa meg a fundamentumát. Ez a közös együttlét azt tudja eredményezni, hogy a politika iránt fogékony fiatalok bekapcsolódjanak a közös gondolkodásba és a politizálásba – mondta el az elnök, majd hozzáfűzte, hogy kialakulófélben van egy olyan fiatalokból álló réteg, amely közéleti témákról gondolkodik. A mostani politikusok feladata, hogy megszólítsák és „behívják őket az arénába” – fogalmazott Pásztor.

Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a vajdasági magyar fiatalokat foglalkoztató kérdésekről tartott igen meggyőző előadást. Korhecz azt hangsúlyozta, hogy az elvándorlás nem feltétlenül jelent megoldást a problémákra. A fiatalok nagy része sokszor rosszabb helyzetben találja magát, mint amilyenből kivándorolt, és nem tud olyan mértékű megbecsülést kivívni magának, mint idehaza.

Az előadók sorában volt három, fiatal parlamenti képviselő is, Pásztor Bálint, Varga László és Fremond Árpád. Pásztor a parlament szerepéről, feladatáról tartott előadást. Úgy fogalmazott, hogy a parlamentnek nagyon jelentős szerepe van a modern világban, épp ezért egy közösségnek érdeke, hogy jelen legyen benne. A vajdasági magyarságnak érdeke, hogy olyan képviselői legyenek, akik felvállalják a magyar ügyeket, mondta. Varga az Európai Uniós csatlakozás témájáról beszélt, meglátása szerint ez fogja az elkövetkező néhány évben meghatározni Szerbia belpolitikai történéseit. Pont ezért fontos, hogy a politizálni vágyó fiatalok megismerjék ezt a folyamatot. Fremond a politikai kommunikációról szóló előadásában azzal foglalkozott, hogy milyen fontos a politikai kommunikáció egy párt számára, és milyen módjai vannak a választók megszólításának.

A találkozón VMSZ-es parlamenti képviselők idősebb generációját képviselte Pék Zoltán, aki az átalakított szerb kormány befektetésélénkítő programját mutatta be, és egyben kritikát is mondott róla. Ifj.Juhász Bálint, tartományi gazdasági titkárhelyettes Vajdaságról mint fejletlen régióról beszélt, és ismertette a gazdaságélénkítő stratégiát. Az utolsó előadó Fejsztámer Róbert, az ICR igazgatója volt, aki az EU-s forrásokról és pályázati lehetőségekről tartott előadást.

LAKATOS JÁNOS

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából