A megbékéléshez vezető kutatás éve

Anyagi háttérrel komolyabb munkába kezdhet az idén a szerb–magyar vegyes történészbizottság

Az 1941 és 1948 között történt atrocitások tudományos alapon történő feltárásával foglalkozó kutatómunka, még ha szerb oldalról mindeddig pénz nélkül zajlott is, az eddigiekben mintegy tízezer áldozatot azonosított be. Hatalmas terjedelmű az a levéltári anyag, amely további kutatásra szorul, s valószínűleg éveken át el fog még tartani a vizsgálódás. Két tényező azonban jelentős mértékben könnyíthet a helyzeten. Nemrégiben megegyezés született a belgrádi és budapesti történésztagozatok, valamint a közben megalakult tömegsírfeltáró bizottság között a munka egységesítéséről. Másrészt, az idén már a hazai tagozat is rendelkezni fog saját költségvetéssel.

A munka szerbiai része ugyanis, mindeddig, megfelelő anyagi háttér nélkül zajlott, a magyar tagozat munkáját viszont 2011-ben is finanszírozta az anyaország kormánya. A helyzeten nemrégiben a Vajdasági Magyar Szövetség erre vonatkozó indítványa, s talán a kormányon belüli hozzáállás módosulása változtatott.

– A szerb–magyar akadémiaközi vegyes bizottság létrehozását a vajdasági magyar pártok kezdeményezték 2009 folyamán, annak érdekében, hogy az a második világháború folyamán és azt követően, vagyis 1941 és 1948 között történt atrocitások tudományos alapon történt feltárásával foglalkozzon. A vegyes bizottságot a Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia állította fel. A szerbiai tagozat 2011 márciusában tartotta meg alakuló ülését. Sajnos, 2011-ben semmilyen anyagi eszközökkel nem rendelkezett, ami közvetlen módon akadályozta a tudományos kutatás előrehaladását. Ezzel szemben a magyarországi rész már 2011-ben is mintegy százezer eurót kapott a kutatásra – foglalta össze lapunknak adott nyilatkozatában Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.

Mint mondta, az anyagi gondok miatt felkeresték dr. Vojislav Stanovčićot, a szerb történésztagozat vezetőjét azzal a kérdéssel, milyen lépéseket tettek az eddigiekben annak érdekében, hogy a szerb tagozat is rendelkezzen költségvetési eszközökkel.

A VÁRTNÁL IS JOBB EREDMÉNY

– A bizottság a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek továbbította a 2012-re és 2013-ra vonatkozó, azaz két évre szóló költségvetési tervét, ami nagyjából 7,5 millió dinárt tett ki. Ez az összeg tartalmazta a tiszteletdíjakat, egy internetes oldal elkészítésének és működtetésének, konferenciák megszervezésének költségeit és egyéb kiadásokat. Az állami költségvetés javaslatába ez a tétel azonban egyáltalán nem került be. A VMSZ képviselői ezután tárgyalásokba kezdtek a pénzügyi tárca illetékeseivel, s végül egy benyújtott módosítási indítvány révén tízmillió dinárt határoztunk meg 2012-re a bizottsági munka céljaira. Az indítványt támogatta a kormány és a parlament is, így az részévé vált a költségvetésnek – összegezte a bizottság szerbiai tagozatának kutatómunkáját szavatoló módosítást a képviselő.

Mint mondta, elégedett a végkifejlettel, hisz a bizottság nagyobb összeget kapott a kértnél.

– Ez minden bizonnyal azt fogja eredményezni, hogy az előttünk álló években is betervezésre kerülnek majd a most jóváhagyott összegek. A tudományos kutatás így megfelelő dinamikával folyhat majd a jövőben – állapította meg Pásztor.

Kiemelte, a távlati cél az, hogy a vegyes bizottság munkájának befejeztével a két ország parlamentje egy közös képviselőházi határozatot fogadjon el, melyben elismernék a két nemzet második világháborúban és azután egymás ellen elkövetett atrocitásait, a háborús bűnöket, s elítélnék azokat, ami a két nép történelmi megbékéléséhez vezetne.

NÉGYEZER FOLYÓMÉTER

Fodor István, a vegyes történészbizottság magyar tagozata regionális levéltárak kutatásának koordinálásával megbízott tagja, a zentai Történelmi Levéltár igazgatója, úgyszintén pozitív lépésként tekint a költségvetést érintő változásokra.

– A vajdasági regionális levéltárak már 2011 márciusában készen álltak a kutatásra, igaz, akkor még egyik fél sem utalt át pénzt a munkához. Addigra jómagam kidolgoztam azt a kutatási tervet, amelyet a bizottság tagjai alkalmasnak is minősítettek a munka elvégzésére. A kollégák, a pénzhiány ellenére, hozzáláttak az anyag szondázásához, én pedig kialakítottam egy levéltári fondjegyzéket, mely a belgrádi levéltárakra, katonai levéltárakra is kiterjed, s amelyből kiderült, hogy 16 ezer folyóméternyi azon iratok hosszúsága, amelyekben vélhetően vannak hasznos adatok. Ezt követően szűkítettük a kört, de még mindig ott tartunk, hogy legalább négyezer folyóméternyi, azaz a Zenta és Csóka közötti távolságnak megfelelő iratok sokaságát kell átnézni – számolt be a regionális levéltárak kutatásában elért eddigi eredményekről Fodor.

Teljesen világos, tette hozzá, hogy ekkora munkába pénz nélkül nem lehet belevágni.

KÖZÖSEN A HATÉKONYABB MUNKÁÉRT

Időközben megalakult egy másik, az 1944. szeptember 12-e után keletkezett tömegsírok összeírásával, feltárásával és az áldozatok listájának összeállításával megbízott, a szerb kormány által alapított tényfeltáró bizottság is. Fodor István márciusban javasolta, fogjanak össze ezzel a bizottsággal a munka hatékonyabb elvégzése érdekében, a javaslat azonban akkor nem talált megértésre az akadémiaközi bizottságon belül. Végül nemrégiben mégis megegyezés született a belgrádi és budapesti tagozat, valamint a tömegsírfeltáró bizottság között a munka egyesítéséről.

– A sírfeltáró bizottság kiváló számítógépes szoftveres háttérrel rendelkezik, amelynek használatáról voltaképp az év utolsó napjaiban született megállapodás. Január közepén megtartjuk a levéltári dolgozók szükséges képzését, s beindulhat a munka érdemi része is – vázolta fel a közeljövő terveit Fodor.

Szerinte az, hogy a költségvetésbe bekerült az erre a célra fordított összeg, mindenekelőtt azért fontos, mert a szerb kormány ezt a munkát támogatja. A döntés ugyanis, tette hozzá, nem csupán anyagi, hanem erkölcsi támogatást is jelent. A beazonosított áldozatok számával kapcsolatban annyit árult el, hogy minden korábbi bizottságnál több áldozatot találtak eddig, tekintet nélkül azok nemzetiségi és egyéb hovatartozására.

KEVÉS A KUTATÓ

Annak ellenére, hogy 2011-ben teljesen pénz nélkül maradt a szerb tagozat, s csak egyetlenegyszer tudtak ülésezni, bizonyos haladás mégis történt: a munka, ha nem is nagy iramban, de be tudott indulni – tudtuk meg Mezei Zsuzsannától, a vegyes bizottság magyar tagozatának tagjától, a Vajdasági Levéltár munkatársától.

– A szerb tagozat elnöke körlevelet intézett az összes vajdasági regionális levéltárhoz, amelyben a kutatás megkezdésére, s a levéltári anyag magyarországi kutatók számára való hozzáférhetőségének szavatolására kérte a dolgozókat. Sikerült tavaly beszkennelni a járeki, a körtési és a gádori haláltáborok halotti bizonylatait is. Bizonyos akciók tehát voltak, de ezeknél az idén remélhetőleg több eredményre juthatunk majd az anyagi háttérnek köszönhetően – mondta el lapunknak Mezei.

Arra a kérdésre, hogy az eddig elvégzett kutatás során hány áldozat nevét sikerült beazonosítani, a levéltár munkatársa elmondta, míg tavaly ilyenkor 4500–5000 névről, addig ma már körülbelül 10 000 névről beszélhetünk. Ezek mellett az adatbázisba került mintegy harmincezer német név is – ezek a személyek nem kivégzés által, hanem az életkörülmények miatt haláloztak el.

– Ha a jövőben publikálni tudjuk majd ezeket az adatokat, ha azok mindenki számára elérhetővé válnak, ha foglalkozunk azokkal, megmagyarázzuk mi történt a múltban úgy a magyar mint a szerb részen, akkor hiszem azt, hogy e munka nagyban hozzájárulhat a történelmi megbékéléshez – hangsúlyozta Mezei.

Mint mondta, az eddigiekben sem csak a pénzhiány jelentette az egyedüli gondot.

– Sok szakembernek kellene ebben a munkában részt vennie. Kevés a kutató. Fiatal történészeket is be kellene vonni, fel kéne kelteni az érdeklődésüket. Nem nagyon akar senki sem ehhez a munkához hozzányúlni: itt napokat, heteket, hónapokat kell eltölteni a levéltári dokumentumokat vizsgálva. Talán emiatt kevésbé népszerű ez a feladat – számolt be az egyik legnagyobb problémáról Mezei Zsuzsanna.

VIRÁG ÁRPÁD

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából