A következő jogászgeneráció első lépései

Szabadkán 20 elsőéves joghallgató írhatott alá ösztöndíjszerződést

Az idén negyedik alkalommal meghirdetett Vajdasági Jogászösztöndíj Program kedvezményezettjeivel írták alá Szabadkán a Szekeres László Alapítvány dísztermében alkalmi rendezvény keretében az ösztöndíjszerződést. Beszédet mondott Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, rendkívüli egyetemi tanár és a jogászösztöndíj program kezdeményezője.

A jogászösztöndíj program kezdetben Magyarország Igazságügyi Minisztériumának a támogatásával valósult meg, majd később a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően. A program az MNT ösztöndíjrendszerének az elemét képezi. A 2024/2025-ös tanév vonatkozásában a nemzeti tanács idén áprilisban hirdette meg a jogászösztöndíjat, pályázni június végéig lehetett.

Bebizonyosodott, hogy a jogászösztöndíj program rendkívül sikeres, az érdeklődés nem lankadt az évek során, emelte ki az egybegyűltekhez szólva Fremond Árpád. Hozzátette, az idei tanévben 20 elsőéves jogászhallgató nyerte el az ösztöndíjat, ezzel 69-re növekedett a támogatottak száma, eddig 49 kedvezményezettje volt a programnak.

Tudvalevő, hogy a vajdasági magyar közösségnek magyar ajkú jogászokra van szüksége, hiszen a részarányos foglalkoztatás tekintetében továbbra is küzdelem jellemző, hangsúlyozta Fremond. Rámutatott, ha a közösségnek nincsen elegendő magyar ajkú jogásza vagy egyéb szakembere, illetve diplomása, akkor nem lehet sikeres a részarányos foglalkoztatás vonatkozásában megkezdett küzdelem.

A jogászösztöndíj program kedvezményezettjeinek első generációja remélhetőleg a 2024/2025-ös tanév végén, azaz a következő év júniusában diplomázik, vagyis már jövőre megkezdhetik szakmai pályafutásukat, emelte ki Fremond, rámutatva, azt követően a friss diplomások megfelelő munkahelyen, illetve munkakörben való alkalmazása élvez majd prioritást. Az MNT feltett szándéka, hogy a jogászösztöndíj program folytatódjon, az eddigi érdeklődés szemlélteti ennek létjogosultságát és az iránta való igényt, húzta alá Fremond. Mint emlékeztetett, az ösztöndíj összege havi nettó 100 ezer forint dinár ellenértéke, az ösztöndíj folyósítása két részletben történik. A hallgatók az MNT ösztöndíjrendszerének egyéb támogatási lehetőségeivel is élhetnek.

A jogászösztöndíj azon programok egyike, amelyek esetében bebizonyosodott, hogy találkozik a közösség elvárásaival és igényeivel, mutatott rá beszédében Pásztor Bálint. Hangsúlyozta, az első évben 17-en nyerték el az ösztöndíjat, a következő évben 15-en, a harmadikban ismét 17-en, most pedig 20-an. Rámutatott, az is rendkívül fontos, hogy a jogászösztöndíjasok legtöbbje továbbra is a „küzdőtéren” van és szorgalmasan tanul, azaz nem csak a beiratkozás történt meg az összesen 4 millió forint reményében. Ez a program a nemzetpolitika egyik legpozitívabban értékelhető, mérhető, minden igénynek megfelelő és a hozzá fűzött reményeket beváltó eleme, nyomatékosította Pásztor Bálint. Hozzátette, hamarosan már az is mérhető lesz, hogy mennyivel sikerült a gyakorlatban növelni a magyar ajkú, szerbül is beszélő vajdasági magyar jogászok számát. Számos olyan munkahely van, amely arra vár, hogy betöltsék, mondta Pásztor, majd ezzel összefüggésben megismételte: munkanélküli vajdasági magyar jogász nem létezik, minden diplomás talál munkát, aki a jogászszakmában szeretne elhelyezkedni. Pásztor elmondása szerint a 20 elsőéves ösztöndíjas két jogtudományi kar valamelyikén kezdte meg tanulmányát, ezek az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara és az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Kara, illetve annak szabadkai kihelyezett tagozata.

Az eseményen mások mellett jelen volt Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, dr. Oláh Lajos vezető konzul, továbbá Jerasz Anikó oktatási államtitkár, Mackó Zsuzsanna, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság altitkára, dr. Bagi Ferenc, a Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárság segédtitkára, Bájity Borisz, a VMSZ alelnöke és köztársasági parlamenti képviselője, Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke és Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.

PESEVSZKI EVELYN

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából