A kisebbségi küszöböt is módosítani kell

A választási folyamatba bekapcsolódnak a kisebbségek nemzeti tanácsai is

A köztársasági képviselőház napirendjén a parlamenti képviselők megválasztásáról szóló törvény módosításának két változata szerepel. Az egyik változat szerint, amit a Szerb Haladó Párt 103 képviselője kezdeményezett, módosítani kellene a választási küszöböt, mégpedig 5 százalékról 3-ra kellene csökkenteni. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője szerint ugyanakkor a választási küszöb csökkentése megköveteli a kisebbségi pártokra vonatkozó természetes választási küszöb módosítását is. A törvény másik változatát Gordana Čomić, a Demokrata Párt képviselője nyújtotta be, és a nők politikai életben való részvételi arányának minimum 40 százalékra való növelését kezdeményezte.

A parlament tegnap kezdődött rendkívüli ülésén ugyan négy napirendi pont szerepel, ám csupán két törvény módosítására vonatkozik. Az egyik változatban az SZHP, míg a másik változatban a Gordana Čomić nyújtotta be azokat. A szerbiai parlamentarizmus életében eddig még ilyesmire nem volt példa, sőt amint azt Maja Gojković házelnök kiemelte, még arra sem volt példa, hogy az ellenzék és a hatalom által benyújtott napirendi pontokról egyesített általános vitát folytassanak.

Az SZHP által benyújtott törvénymódosításokról, amelyek az állami, illetve az önkormányzati szintű választásokra vonatkoznak, Aleksandar Martinović beszélt. Rámutatott, pártja elnökének, Aleksandar Vučićnak a javaslatára, ezzel a törvénymódosítással meg szeretnék erősíteni a parlament szerepét a politikai életben, elérni, hogy a politikai párbeszéd, illetve az érvelések ne az utcán, hanem a parlamentben folyjanak.

Martinović hangsúlyozta, a cenzusküszöb 5 százalékról 3 százalékra való csökkentésével jobban tükröződhetne a polgárok akarata, hiszen több kisebb párt is lehetőséget kap majd arra, hogy képviseltesse magát a parlamentben. Ezzel kevesebb szavazat morzsolódik le azokkal a pártokkal, szervezetekkel, polgári csoportosulásokkal, akik nem érik el a kitűzött választási küszöböt.

Kitért a kisebbséget érintő esélyegyenlőségre is, illetve a kivételezett jogaikra, amelyeket szintén törvénymódosítással szeretnének szavatolni, mégpedig azzal, hogy a kisebbségi nemzeti tanácsokat szeretnék bevonni a választási folyamatba. Egyelőre az nem kristályosodott ki, hogy a választásokon induló kisebbségi pártok esetében a nemzeti tanácsoknak jóváhagyást, véleményezést vagy végzést kell-e majd kiadniuk a választásokon induló, az adott kisebbséget képviselő politikai szervezetekről, ám a bevonásukkal azt szeretnék elkerülni, hogy a többségi nemzethez tartozó politikai pártok visszaéljenek a kisebbségi jogokkal.

Gordana Čomić megszakította a parlamenti ülésre vonatkozó, egyéves bojkottját, és ismertette a törvényjavaslatát. Közölte, parlamenti képviselőként kötelessége képviselni a hátrányos helyzetben levő polgártársait és küzdeni az igazságtalanság eltörléséért. Javaslata a politikai életben kevésbé képviselt nem, vagyis a nők helyzetének erősítésére vonatkozik, mégpedig azt javasolta, hogy a parlamentben a képviselők körében a nők részvételét legalább 40 százalékosra kell emelni a jelenlegi 30 százalék helyett. Szerinte miután Szerbia esélye az európai úton van, a nők politikai életben való részvétele éppen az őket érintő igazságtalanságok kiküszöbölését kezdené meg, illetve Szerbia ezzel megmutatná európai arcát is.

A képviselők hozzáállása a két törvényjavaslathoz megoszlott. Amíg a teremben levő ellenzéki képviselők mindkét törvénymódosítási javaslatot támogattak, addig a hatalmi koalíciót képező pártok nem képviseltek egységes álláspontot. A Szerbiai Szocialista Párt képviselői például határozottan kimondták, hogy mindkét változatra szavazni fognak.

Pásztor Bálint, a VMSZ képviselője ugyanakkor kiemelte, Čomić képviselő javaslata kapcsán kivárnak, ugyanis nem bizonyított, hogy a módosítás eléri a kitűzött célt.

– Elvi szinten támogatjuk a kezdeményezést, de a törvényjavaslat abban a formában, ahogy megfogalmazásra került, nem biztos, hogy jobb, mint az eddigi törvényes keret, ezért szombatig megvárjuk, hogy erre a törvényjavaslatra milyen módosítási indítvány kerül még elfogadásra – hangsúlyozta a VMSZ képviselője.

Kitért ugyanakkor arra, hogy a VMSZ üdvözli a 3 százalékos választási küszöb kezdeményezését, felhívta a képviselők figyelmét, hogy ez kedvezőtlenül hathat a kisebbségi pártok parlamenti jelenlétére, így a kisebbségekre vonatkozó természetes küszöb módosítására mutatkozik igény, amire ők módosítási indítványt nyújtottak be.

– A kisebbségi küszöböt eddig úgy számolták ki, hogy a mandátumot eredményezett összes szavazatot, vagyis azoknak a listáknak a szavazatait, amelyek parlamenti mandátumot szereztek, összeadták és elosztották 250-el, mert ennyi hely van a parlamentben. Ezzel a módszerrel egy 12 és 17 ezer közötti szám jött ki, ami megadta a természetes küszöböt, vagyis ennyi szavazatot kellett a kisebbségi pártoknak begyűjteni egy mandátum megszerzéséhez – emelte ki lapunknak Pásztor Bálint, elmagyarázva, hogy minél több párt morzsolódott le a jelenlegi 5 százalékos küszöb mellett, annál kedvezőbb helyzetbe kerültek a kisebbségi pártok. De miután a helyzet módosul, a természetes küszöböt módosítani kell. Folytatta: – A többségi pártok esetében a választási küszöb 3 százalékra csökken, vagyis kevesebb olyan párt lesz, amely nem éri el a választási küszöböt és nem jut be a parlamentbe, tehát kevesebb szavazat morzsolódik le. Ezzel pedig kevesebb szavazatot kell kivonni az össz-szavazatszámból, és ha nem korrigálnánk a természetes választási küszöböt, ugyanannyi szavazattal a kisebbségi pártok kevesebb mandátumhoz jutnának, mint az előző választások alkalmával. Ezért mi azt javasoltuk, hogy a kisebbségi listák esetében a kisebbségi pártok által megszerzett szavazatokhoz adják hozzá ennek az összegnek még a 35 százalékát, és erre a számra osszák le a mandátumokat – magyarázta a VMSZ képviselője.

A törvénymódosításokról várhatóan szombaton szavaznak a képviselők.

mh

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés