A bizalom helyreállításáért

A Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fóruma Bajmokon

Hétfőn este lakossági fórumot tartott Bajmokon a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete. A rendezvénynek a Dózsa György Magyar Művelődési Központ épülete adott otthont. Az est vendége volt dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke, köztársasági parlamenti frakcióvezetője, ifj. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, Horvát Tímea, a VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke, Szabadka Város alpolgármestere, Dobó István, a VMSZ elnökségének és az Intéző Bizottságának tagja, valamint dr. Bagi Bojan, a VMSZ elnökségének tagja, tartományi képviselő.

A vendégeket és az egybegyűlt közönséget Hegyi Erika, a VMSZ bajmoki helyi szervezetének elnöke köszöntötte, majd Bagi Bojan szólalt fel. Beszédében a vajdasági magyar közösséget egy magas hegyen álló bástyához hasonlította, amely könnyen támadható, de ha a védői összetartanak, akkor jól tartható. Erre szerinte jó példa a bajmoki magyarság, amelyet a korábbi években populista ígéretekkel megosztottak. Ezen megosztottság miatt a VMSZ nem tudta a helyi magyarság érdekeit hatékonyan képviselni. Ezért, hogy a bajmoki magyar közösséget újjá tudják szervezni, Bagi Bojan a bizalom helyreállítását tartotta a legfontosabbnak. Hozzátette, hogy a lakossági fórum megtartása is ezt a célt szolgálta. Kiemelte, hogy a bajmoki magyarok csak a VMSZ-re számíthatnak. Példaként megemlítette, hogy 2018-ban, amikor megszüntették az orvosi ügyeletet Bajmokon, a VMSZ volt az a párt, amely kiharcolta, hogy újból legyen orvosi ügyelet a faluban. A következő nagy terv a bajmoki Szent Péter és Pál apostolok római katolikus templom tetőszerkezetének felújítása, amelynek értéke mintegy 400 ezer euró.

Juhász Bálint felszólalásában a VMSZ Bajmokon elért sikereit ismertette. Elmondta, hogy a VMSZ Vajdaságban az elmúlt négy évben összesen mindegy 86 milliárd dinárt tudott megmozgatni. Ez szerinte annak köszönhető, hogy a pártnak önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten is van képviselete, valamint, hogy stratégiai partnerséget tudott kialakítani a magyar kormánnyal. Bajmokra az elmúlt négy évben 266 millió dinár pénz érkezett fejlesztésekre, amelynek mintegy felét a Prosperitati Alapítvány mozgatta meg. Ebből többek között két közepes léptékű fejlesztést, tíz vállalkozás elindítását, tizenhat ház megvásárlását és kilencvenkét mezőgazdasági vállalkozást támogattak. A Szülőföldön magyarul oktatási és nevelési program keretében majdnem ötszáz diákot támogattak. Tizenhat diák részesül felsőoktatási ösztöndíjban. A falugondnoki szolgálat pedig harminchét felhasználót lát el a faluban.

A lakossági fórumon végül Pásztor Bálint szólalt fel, aki felidézte, hogy 2001-ben az első lakossági fórumát éppen Bajmokon tartotta. Akkor a státustörvény nyújtotta kedvezményekről tartottak tájékoztatót. Rámutatott arra, hogy azóta nagy változások történtek a közösség életében, hiszen ma már a vajdasági magyarok többsége kettős állampolgár. Emellett azóta olyan eredményeket tudhatnak maguk mögött, mint a Prosperitati Alapítvány létrejötte, a kollektív bűnösség eltörlése vagy éppen a részarányos foglalkoztatás törvénybe iktatása. A parlamenti képviselő elmondta, hogy a Bajmok és Topolya közötti utat, amely Vajdaság egyik legrosszabb útja, az 5000 kilométer út elnevezésű program keretén belül felújítják. Kiemelte, hogy a VMSZ harcolta ki, hogy ez bekerüljön a programba.

– Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy tartsunk össze, hogy folytatódjanak azok a pozitív folyamatok, amelyek itt Bajmokon elindultak – zárta beszédét Pásztor Bálint.

A beszédek elhangzása után a vendégek válaszoltak a közönség kérdéseire, melyek főleg helyi aktuális ügyeket érintettek.

pasz

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés